Pár év múlva Lucy már óvodába járt, ahol megismerkedett egy rózsaszín hajú fiúval, aki nagyon érdekesnek tűnt. Lucy mindenhova magával vitte a kis babáját, amit papír-ruhába öltöztetett, és a kulcsait mindig a zsebében tartotta. Azt mondták, hogy nagyon vigyázzon rá, de nem tudja mire való. A kisfiú, akivel Lucy találkozott, folyton rohangált, hangoskodott és erősködött, de igazából nem tudott szinte semmit! Natsu volt a neve, és volt egy kék cicája, akit Happy-nek hív, mert boldoggá teszi. Natsu, Lucy és Happy jó barátok lettek és szinte minden nap együtt játszottak az oviban. Happy megtanult beszélni és repülni, Natsu pedig rájött, hogy szereti a tüzet, és eldöntötte, hogy mindig megvédi majd Lucyt. Lucy szeretett meséket olvasni és érdekelte, hogy mire való az a néhány arany-kulcs, amire mindig vigyáznia kell, úgyhogy egyszer kipróbálta, hogy mi fog történni ha használja. Egy meseszép sellő jelent meg, akit Aquarius-nak hívnak. Ezután Lucy mindig előhívta a sellőt, hogy együtt játsszanak. Natsu fejlődött a tűzmágia használatában, Happy a repülésben, Lucy pedig egyre okosabb lett. Egy másik kulcsot is kipróbált amiből egy olyan csillagszellem jött elő, aki bármivé át tudott változni, így felvette Lucy alakját, és jól elszórakozgattak.(Gemini volt a neve) Pár hónappal később Lucy varrt egy fehér, kockás sálat és Natsu-nak adta, és cserébe Natsu adott egy olyan lufit Lucy-nak, ami hasonlított Happy-re.
Így eltelt egy pár év, majd iskolába mentek, ahol újabb barátokat szereztek. Egy Gray nevű fiú, aki sokszor leveszi a pólóját, és egy Erza nevű lány, aki eléggé fiúsan szokott viselkedni. És még rengeteg barátjuk lett az évek során. *időugrás* Középiskolában alapítottak egy klubbot, aminek a neve Fairy tail , ami azt jelenti, hogy tündérmese. A klubtagok mind barátok voltak és mindig együtt szórakoztak, és gyakorolták a varázslást.
Szóval így telnek a középiskolai napok, barátok közt, sok szórakozással. És még focimeccsen is részt vesznek a fiúk, ahol a lányok szurkolnak nekik.
Ezután Lucy-nak is megjön a kedve a focizáshoz... :D
Elfelejtettem említeni, minden Fairy tail tagnak van egy jelük, hogy tudják ők tartoznak a legjobb csapatba. Ugyanis több ilyen is van de a többiek közel sem olyan jók mint a fairy tail.
Aquarius: Gemini:
Remélem tetszik és komi ha szeretnétek folytatást :)









Szia! Nagyon jó a történeted, folytasd kérlek !! :)
VálaszTörlés